TIHANYI BENCÉS
APÁTSÁG
Hírek
-
Tihanyban az élet télen összehasonlíthatatlanul csendesebb, mint nyáron.
Novembertől húsvétig nincsenek kiállításaink: a turisták csak a templomot
tudják megtekinteni. A lelkipásztori munka is viszonylag kevesebb. Karácsony
és újév idején nehezebb volt helytállni: az influenza-jellegű megbetegedés
bennünket is meglátogatott, heteken keresztül érezte mindegyikünk a betegséget.
-
Karácsonyra a hitoktatók szép műsort készítettek: december 24-én délután
tele volt a templom: sok gyerek szerepelt, sok hozzátartozó örült, hogy
látja a gyermekeket énekelni, verset mondani. A helyi kábeltelevízió élő
adásban közvetítette a községnek ezt a műsort és az éjféli szentmisét.
- December 26-án délután Szamosi Szabolcs (volt pannonhalmi diákunk), a
pécsi székesegyház orgonistája adott szép hangversenyt. A teljesen eljegesedett
utakon azonban sajnos kevesen tudtak eljönni az egyébként mindig nagy számú
hallgatóság jelenlétében megtartott karácsonyi hangversenyre. A havazás
egyébként többször elzárt bennünket a külvilágtól a tél folyamán.
-
Januárban az ökumenikus imahéten a balatonfüredi református, evangélikus
és katolikus gyülekezetekkel, egyházközségekkel együtt imádkoztunk. Az
imahét nyitó istentisztelete Tihanyban volt, Pintér Mihály várpalotai evangélikus
esperes volt az igehirdető, imádságot mondott Miklós Ferenc balatonfüredi
református lelkész.
-
A ,,Tetőtéri esték'' előadásait szép számú hallgatóság látogatta. November
12-én Mádl Ferenc tartott előadást, a következő napon a ,,Kézfogás'' elnevezésű
öregdiák-találkozóra gyűltek össze a környékből, s Nemeskürty István előadását
hallgatták meg. Kerekes Károly ny. zirci apát úr volt a főcelebráns a szentmisén,
s ő mondta a homiliát is. - December 10-én Korinek László kriminológus
professzor beszélt a kultúra és a kriminalitás összefüggéseiről. Január
14-én Szörényi László, az Irodalomtudományi Intézet igazgatója ,,A kultúra
etikája'' címmel tartott előadást, január 18-án Varga László országgyűlési
képviselő szólt ,,A politika etikája'' témáról. Jankovics Marcell volt
a vendégünk február 25-én, témája: ,,A művészet etikája''. Solt Pál, a
Legfelső Bíróság elnöke a következő előadónk, majd Méhes Károly professzor
Pécsről (,,Az orvostudomány etikája'') március 24-én, utána Cs.Varga István
(április 7-én, ,,Etikum és sacrum a magyar literaturában'').
-
A püspöki konferencia család-körlevele adta az indítást, hogy egyházközségünkben
házaspárok számára beszélgetéseket szervezzünk a családi életről. A témában
járatos, katolikus család-mozgalomban aktív házaspárok segítségével lesz
három találkozónk a nagyböjt folyamán. A beszélgetések idején gyermekek
számára játszóházat, foglalkozást tartanak.
-
Szent Benedek Atyánk ünnepére (március 21-én este 6 órára) meghívtuk a
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola szeminaristáit és elöljáróit közös
szentmisére és vesperásra.
-
A Szent Háromnapra jelentkeznek fiatalok és családok. Reméljük, hogy a
Húsvét tihanyi megünneplésének hagyományai lesznek.
-
Vendégházunk - hivatalosan a ,,Christophoros Panzió'' -rendszeresen fogad
csoportokat. Egyházi iskolák pedagógusai, egyházközségi csoportok, egyetemisták,
iskolai kiránduláson nálunk megszálló diákok veszik elsősorban igénybe.
-
Kiállítási terveink: Április közepén nyílik meg a Balaton festőinek alkotásaiból
egy tárlat a Galériánkban. Augusztus elejétől Borsos Miklós műveiből láthatnak
az érdeklődők kiállítást. A Rege Kávézóban havi rendszerességgel lesznek
ismét kisebb tárlataink.
-
Megjelentettük a Tihanyi Kalendáriumot (az idei a sorozat 4. kötete). A
következő évi kötethez is szépen gyűlik már az anyag.
-
Készül a kvadratúra: a Pagony Kft. által készített kertépítészeti terv
tavaszra reményeink szerint megvalósul. Szeretnénk látni, hogy a késő ősszel
elültetett hársfa a kvadratúrában kizöldül... A Balaton felé néző épületszárny
mellett vékony kert húzódik az apátság tövében: az ősszel ajtót nyitottunk
a kőtárból, hogy csendes, nyugodt helyet találhassunk a szabadban, ahol
idegenek kíváncsi szemei nem zavarják a csendesen pihenni vagy sétálni
vágyókat.
-
Reméljük, hogy közösségünk gyarapodni fog. Két érdeklődőnk jelölt-idejét
tölti nálunk. Adja Isten, hogy új testvérekkel gazdagodhassunk!
Vissza a tartalomjegyzékhez