Bencés
Rendház GyőrJanuár 11-én, Jedlik születésének évfordulóján Győrött a Jedlik Ányos Szakközépiskolában a város polgármestere, Balogh József leplezte le Jedlik Ányos emléktábláját, ezt követően pedig a fent említett intézmények a Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzati Hivatalának és a Győr Város Polgármesteri Hivatalának képviselőivel megkoszorúzták Jedlik Ányos sírját.
Január 14-én tartotta Győr Város Önkormányzata, a Jedlik Ányos Emlékbizottság, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola a győri emlékünnepséget. 10 órakor hálaadó szentmise volt a bencés templomban, amelyen a megemlékező szentbeszédet a házfőnök-igazgató mondta. Ezen a szentmisén a gimnáziumunk tanulóin kívül részt vett a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola kb. 120 tanulóból álló csoportja, a két iskola tanárai és a meghívott vendégek. Az ünnepség a Városházán folytatódott, ahol Nagy Péter, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Keresztes Péter, a SZIF főigazgatója, az emlékbizottság elnöke méltatta az ünnep jelentőségét. Az ünnepi beszédet, Jedlik Ányos helye és szerepe az egyetemes és magyar fizikatörténetben címmel Dr. Radnai Gyula egyetemi docens, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat alelnöke mondta. Jedlik és Győr kapcsolatáról Schmidt János, a Jedlik Ányos Társaság elnöke beszélt. A teljesen megtelt díszteremben iskolánk több tanára és a tanulóink fizika iránt érdeklődő kb. 40 fős csoportja volt jelen.
Február 22-én került sor a Városházán Ferenczy Viktor: Jedlik Ányos élete és alkotásai (1800- 1895) című könyv új kiadásának bemutatására. A tudománytörténeti szempontból is nagy jelentőségű mű és mindmáig a legalaposabb Jedlik feldolgozás bemutatását sajtótájékoztató keretében Jáki Szaniszló bencés atya, Templeton-díjas akadémikus vállalta. Ezt követően Szaniszló atyát fogadta Balogh József polgármester, és az idei évre készített Jedlik-emlékérem első példányával ajándékozta meg. Szaniszló atya ezután a Városháza dísztermében nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott Egy város, egy Jedlik, egy egyetem címmel. Az előadás sikerét mutatja, hogy nyomban utána megszületett az elhatározás, hogy Győr Város Önkormányzata megjelenteti ezt az előadást, és Ferenczy Viktor könyvével együtt megvásárolható lesz a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban.
A Jedlik bicentenáriumhoz különböző szintű fizikai tanulmányi versenyek is kapcsolódnak. A SZIF által rendezett verseny eredményhirdetése a városházi emlékünnepélyen volt. Iskolánk adott otthont és szervezte a Jedlik Ányos emlékversenyt a katolikus iskolák 7-8. osztályos tanulói számára. ,,Az igazak örökké élnek és az Úrnál az ő jutalmuk'' mottóval szervezett versenyre január 21-én került sor. A verseny alkalmával a tanulók és kísérőik megtekinthették a gimnáziumot és Albert atya vezetésével a Jedlik Ányos Emlékmúzeumot. A versenyzők pénz és könyvjutalmakat, emléklapokat kaptak. A verseny anyagi támogatását a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézetnek köszönjük. Még márciusban, 17-18-án kerül sor az országos Jedlik Ányos bicentenáriumi fizikai versenyre a középiskolás tanulók számára. E versenynek is iskolánk ad helyet, és belekapcsolódott a szervezésébe is.
Amint látható, az év első felében a Jedlik emlékezések kerültek előtérbe. Az első Czuczor megemlékezésre iskolánkban március 12-én, vasárnap délután kerül sor. A zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Csemadok kiadásában jelenik meg Mózer Zoltán: Körülvesznek engem a dalok (A népdalíró és népdalgyűjtő Czuczor Gergely) című tanulmánykötete. Ennek bemutatója alkalmával a díszteremben Czuczor Gergely, a bencés tudós életútja címmel az igazgató tart előadást, majd pedig Bencze Lóránt, a zsámbéki főiskola főigazgatója ismereti a könyvet.
A további ünnepi alkalmakból csak egy eseményre hívom fel a figyelmet. Valószínű, hogy szeptember 1-jén kerül sor az országos tanévnyitó keretében a győri Széchenyi téren, a bencés gimnázium előtt Czuczor Gergely és Jedlik Ányos kettős szobrának felavatására. Az 5/4-es álló szoborcsoport Rieger Tibor egykori győri bencés diák, szobrászművész alkotása. A szobor Győr Város Önkormányzata és a Jedlik Ányos Társulat áldozatkészségéből készülhet el.
Még meg kell emlékezni arról, hogy Ferenczy Viktor, győri iskolánk tudós fizika tanárának Jedlik-monográfiája a harmincas évek második felében jelent meg iskolánk értesítőiben. A nehéz hozzáférhetőség miatt szükségesnek látszott a rendkívül alapos, értékes munka új kiadása. Ez legfőképpen Jáki Szaniszló atya szívügye volt. Amikor az anyagi lehetőségek híján már-már meghiúsult az új kiadás, Szaniszló atya külföldi adományok és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának segítsége révén biztosította az új kiadás költségeit. Iskolánk is és a magyar tudomány is a hála és köszönet hangján emlékezik meg erről. Győr Város Önkormányzata pedig március 1-jén a város díszpolgárává választotta Szaniszló atyát. A 665 oldalas, fényképmellékletekkel ellátott könyv 5000,- Ft-os áron megvásárolható a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium irodájában. Megrendelés után postán is elküldjük a könyvet. A műről részletesebb ismertetés található gimnáziumunk honlapján. (http://czuczor.osb.hu)
Gáspár atya