Az apáti méltóság betöltésénél mindig azt az elvet tartsák szem előtt, hogy azt kell megtenni apátnak, akit vagy az egész közösség egyetértve, Isten félelmében választ, vagy akár a közösség egy kicsiny, de egészségesebb felfogású része. Az apátot életmódja érdemére és bölcs tanítására való tekintetből válasszák ki, még ha utolsó lenne is a közösség sorrendjében. Ha azonban - mitől Isten mentsen -, egyhangú határozattal az egész közösség olyan személyt választana ki, aki bűneikkel egyetért, és e bűnök valamiképpen tudomására jutnának a püspöknek, akinek egyházmegyéjéhez az a hely tartozik, vagy a szomszédos apátoknak vagy keresztényeknek, akadályozzák meg a gonoszok egyetértésének keresztülvitelét, és állítsanak méltó gondviselőt Isten házának élére. Hiszen tudják, hogy ezért jó jutalmat kapnak, ha tiszta szándékkal és Isten iránti buzgósággal teszik; ellenben vétkeznek, ha elmulasztják.
A beiktatott apát pedig gondolja meg mindig, milyen terhet vállalt magára, és kinek ad majd számot sáfárkodásáról. Tudja meg, hogy inkább használnia kell, semmint uralkodnia. Ezért kell, hogy jártas legyen az isteni Törvényben, hogy tudja és legyen is honnan "előhoznia újakat és régieket" (Mt 13,52). Legyen tiszta életű, józan, könyörületes, és elítélés ellenében adjon mindig elsőbbséget az irgalomnak, hogy majd maga is irgalmat nyerjen. Gyűlölje a vétkeket, szeresse a testvéreket. A büntetésnél okosan járjon el; kerülje a túlzást, hogy míg túlságosan meg akarja tisztítani a rozsdától, el ne törje az edényt. Mindig bizalmatlanul tekintsen saját gyarlóságára, és gondoljon arra, hogy "a repedezett nádat nem szabad összetörni" (Iz 42,3 és Mt 12, 20). Ezzel nem azt mondjuk, hogy engedje növekedni a hibákat, hanem hogy okosan és szeretettel irtsa azokat, ahogy az ítélete szerint kinek-kinek hasznára van, mint már fentebb mondtuk. Arra törekedjék, hogy inkább szeressék, mintsem féljenek tőle. Ne legyen nyugtalankodó és aggályoskodó, ne legyen túlzó vagy makacs, ne legyen féltékenykedő és szerfölött gyanakvó, mert így sohasem lesz nyugta. Parancsaiban legyen előrelátó és megfontolt. Akár lelki, akár világi dologra ad rendelkezést, szelíd mérséklettel határozzon és irányítson mindent, szeme előtt tartva mindig Szent Jákob bölcs mértéktartását, aki azt mondta: "Ha nyájamat a járásban szerfölött kifárasztom, egy nap alatt mind elhullanak" (Ter 33,13). A bölcs mérsékletnek, az erények anyjának ezt és egyéb példáit vegye figyelembe, és mindent olyan fokban igazítson el, hogy legyen, ami után az erősek vágyódhatnak, de a gyengék se ijedjenek vissza. De különösképpen tartsa meg ezt a Regulát, hogy miután jól szolgált, hallja az Úrtól azt, amit a jó szolga hallott, aki a megfelelő időben osztotta ki a búzát szolgatársainak: "bizony mondom nektek, - így szól -, minden vagyona fölé rendeli őt" (Mt 24,47).
Többször megtörténik, hogy a perjeli tisztség betöltésénél súlyos botrányok keletkeznek a monostorokban. Vannak ugyanis egyesek, akik a kevélység gonosz szellemétől felfuvalkodva mintegy második apátnak tekintik magukat, zsarnoki hatalmat gyakorolnak, és így botrányokat okoznak és meghasonlást támasztanak a közösségben. Különösen azokon a helyeken történhet ez meg, ahol ugyanaz a püspök és ugyanazok az apátok, akik az apátavatást is végzik, iktatják be a perjelt is. Könnyű átlátni ennek esztelenségét, mivel már hivatalba lépése kezdetén táplálékot kap kevélysége, és gondolatai azt sugallhatják neki, hogy ki van véve apátja hatalma alól, hiszen téged is ugyanazok iktattak be - gondolhatja magában - akik az apátot. Ebből aztán irigység, civódás, rágalmazás, féltékenykedés, pártokra szakadás és rendetlenség támad. Mert ha az apát és a perjel egymás ellen vannak, akkor ezen meghasonlás miatt szükségképpen veszedelemben forog saját lelkük is, de alattvalóik is vesztükbe rohannak, midőn az egyik vagy másik pártnak hízelegnek. Ez a veszedelmes baj elsősorban azok lelkét terheli, akik okozói voltak az ilyen rendetlenségnek.
Mi azért a béke és szeretet megőrzése végett azt tartjuk célszerűnek, hogy az apát mérlegelésétől függjön az ilyen tisztség a monostorban. Ha lehetséges, dékánok intézzék a monostor különféle ügyeit, mint fentebb meghagytuk, az apát rendelései szerint, hogy így - míg többen vannak megbízva -, egy ne kevélykedjék. Ha pedig a helyi viszonyok úgy kívánják, vagy ha a közösség megokoltan és alázatosan kéri, és az apát is hasznosnak tartja, ő maga tegye meg perjelének azt, akit az istenfélő testvérek tanácsával kiválaszt.
Ez a perjel aztán tisztelettel végezze azokat a feladatokat, amelyeket az apát reábíz, és semmit se tegyen az apát akarata és rendelése ellen. Amennyivel ugyanis mások fölé helyezték, annyival gondosabban kell megtartania a Regula előírásait. Ha pedig úgy találnák, hogy a perjel hibákkal van tele, vagy hogy gőgtől elvakulva felfuvalkodik, vagy rábizonyulna, hogy megveti a szent Regulát, négyízben szóval intsék meg. Ha nem javul meg, őt is a Regula szerinti büntetéssel sújtsák. Ha még így sem mutat javulást, fosszák meg perjeli rangjától. és mást tegyenek helyére, aki méltó erre. Hogyha még ezután is nyugtalan és engedetlen a közösségben, vessék ki a monostorból. Az apát azonban gondolja meg, hogy minden ítéletéről számot kell majd adnia Istennek, és ezért esetleg ne féltékenység vagy irigység lángja égjen szívében.
A monostor kapujához rendeljenek egy idősebb okos testvért, aki értelmesen tud választ adni, és akit éltes kora nem enged elcsatangolni. A kapusnak a kapu mellett legyen a szobája, hogy az érkezők őt ott mindig megtalálják, hogy tőle feleletet kaphassanak. Mihelyt valaki kopogtat vagy egy szegény kiált, feleljen rá: "Hála legyen Istennek" vagy: "Adj áldást". És azonnal istenfélelemből fakadó szelídséggel és buzgó szeretettel adjon választ. Ha a kapusnak segítségre van szüksége, kapjon maga mellé egy fiatalabb testvért.
A monostort, ha lehetséges, úgy kell építeni, hogy minden szükséges dolog, mint a víz, malom, kert és különféle műhelyek a monostoron belül legyenek, hogy a szerzeteseknek ne kelljen kint csatangolniuk, ami lelküknek éppen nem válik üdvére.
Azt akarjuk, hogy ezt a Regulát a közösségben gyakrabban olvassák fül, hogy senki a testvérek közül ne menthesse magát azzal, hogy nem ismeri.
Az útra küldött testvérek ajánlják magukat az összes testvérnek és az apátnak imádságába. Az istenszolgálat végén egy imádsággal mindig emlékezzenek meg a távollevőkről. Azon a napon, amikor a testvérek útjukról visszatérnek, minden imaóra végén boruljanak le az imaterem padlójára, és kérjék mindnyájuk imádságát azokért a hibákért, amelyekbe esetleg útközben rossz dolgok látása és hiábavaló beszédek hallása által beleeshettek. Senki se merészelje a másiknak elmondani, amit a monostoron kívül látott vagy hallott, mert az a legtöbbször romboló. Ha valaki ezt mégis meg merné tenni, azt a Regula szerint büntessék meg. Úgyszintén azt is, aki az apát rendelkezése nélkül ki mer lépni a monostor falain kívülre, és akárhova is elmenni, avagy bármilyen csekélységet cselekedni.
Ha valamelyik testvérre esetleg nehéz vagy éppen lehetetlen dolgot bíznak, fogadja csak el teljes szelídséggel és engedelmességgel a parancsoló meghagyását. Ha azonban úgy látja, hogy a teher súlya mindenképpen felülmúlja erejének nagyságát, képtelenségének okát elöljárója előtt türelmesen és illő módon tárja fel, de ne kevélyen vagy nyakasan vagy ellentmondó hangon. Ha pedig az elöljáró ezután az előterjesztés után is megmarad parancsa mellett, tudja meg az alárendelt testvér, hogy így lesz javára, és az Isten segítségében bízva, engedelmeskedjék szeretetből.
Nagyon ügyelni kell arra, hogy a monostorban ne merészelje az egyik szerzetes a másikat semmiféle okból védelmezni vagy mintegy oltalmába venni, még ha közeli vérrokonság fűzné is őket egymáshoz. Ezt semmiképpen se merjék megtenni a szerzetesek, mert ezzel alkalmat szolgáltatnak a legsúlyosabb botrányokra. Ha valaki ezt a tilalmat megszegi, a súlyosabb büntetést kapja.
A monostorban minden túlkapásnak még az alkalmát is kerüljék el. Azért elrendeljük, hogy senkinek se legyen szabad valamely testvérét kiközösíteni vagy megverni, hacsak nem kapott rá hatalmat az apáttól. "Aki ez ellen vét, azt mindenki előtt feddjék meg, hogy a többiek féljenek" (1Tim 5,20). A gyermekek pedig tizenöt éves korukig mindenki részéről gondos fegyelem és felügyelet alatt legyenek, de ez is okos mérséklettel történjék. Aki tehát a felserdültek ellen mer valamit tenni apátja meghagyása nélkül vagy aki a gyermekekkel szemben mértéktelen haragra lobban, azt a Regula szerint büntessék meg, mivel írva van: "Amit nem akarsz magadnak, te se tedd másnak" (Mt 7,12; Tób 4,16).
Az engedelmesség erényét ne csak az apátnak adják meg mindnyájan, hanem egymásnak is engedelmeskedjenek, abban a tudatban, hogy az engedelmességnek ezen az útján jutnak el Istenhez. Bár az apát és az általa rendelt perjelnek parancsát kell elsősorban tekintetbe venni, és ennek magánparancsot eléje tenni nem engedünk; egyébként a fiatalabbak valamennyien teljes szeretettel és készséggel engedelmeskedjenek az öregebbeknek. Ha valakit viszálykodónak találnak, fenyítsék meg.
Ha pedig valamelyik testvért apátja vagy elöljárója bármi csekély ok miatt megfeddi, vagy csak ha érzi, hogy valamelyik elöljárója, bár csak kis mértékben is, haragszik vagy neheztel rá, akkor azonnal minden késlekedés nélkül boruljon le előtte a földre, és elégtételképpen feküdjék lába előtt mindaddig, míg áldásadással annak haragja le nem csillapodik. Ha valaki ezt megvetésből elmulasztaná, vagy testileg fenyítsék meg, vagy makacsság esetén űzzék ki a monostorból.
Amint van keserűségből fakadó rossz buzgóság, mely elszakít Istentől és a pokolra vezet, úgy van jó buzgóság is, amely a vétkektől választ el, és Istenhez és az örök életre vezet. Ezt a buzgóságot tehát a legizzóbb szeretettel gyakorolják a szerzetesek, azaz:
Egymást a tiszteletadásban előzzék meg (Róm 12,10).
Egymásnak mind testi, mind lelki fogyatkozásait a legtürelmesebben viseljék el.
Egymásnak versengve engedelmeskedjenek.
Senki se kövesse azt, amit maga számára hasznosnak ítél, hanem ami másnak az.
Egymást tisztán, testvéri szeretettel szeressék.
Istent szeretve féljék.
Apátjukat őszintén és alázatos szeretettel szeressék.
Krisztusnak semmit elébe ne tegyenek,
aki bennünket, mindnyájunkat az örök életre vezessen.
Megírtuk tehát ezt a Regulát, hogy azáltal, hogy ezt megtartjuk a monostorokban, megmutassuk, hogy legalább némiképp meg van bennünk az erkölcsös életmód és az szerzetesélet kezdete.
Aki egyébként a szerzetesélet tökéletességére igyekszik, annak számára ott vannak a szent atyák tanításai, és azok megtartása elvezeti az embert a tökéletesség magasságára. Valóban, az isteni tekintélyű Ó- és Újszövetségnek melyik lapja vagy melyik mondása nem a legbiztosabb irányítója az emberi életnek? Vagy a katolikus szentatyák melyik könyve nem hangoztatja azt, mint juthatunk el egyenes úton a Teremtőnkhöz? Hasonlóképpen az "Atyák Beszélgetései", "A Szerzetesi Rendtartások", továbbá az "Atyák Élete" és Szent Baszileiosz atyánknak Regulája, mi egyebek, ha nem a helyesen élő és engedelmes szerzeteseknek szóló eszközök az erények gyakorlására? Nekünk azonban, lustáknak, tökéletleneknek és hanyagoknak, ok a pirulásra és szégyenkezésre.
Bárki vagy tehát, aki a mennyei hazába igyekszel, teljesítsd ezt a kezdetnek írt, igen csekély Regulát! Így aztán legvégül Isten kegyelmével eljutsz majd a bölcsességnek és az erényeknek előbb említett csúcsára. Amen.