2009.04.26. vasárnap: HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

(Szent Anaklét, Szent Radbert)

Isten megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok


ApCsel 3,13-15.17-19

Ábrahám Istene és Izsák Istene, Jákob Istene [Kiv 3,6] és a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok ugyan és megtagadtatok Pilátus színe előtt, bár az úgy döntött, hogy szabadon bocsátja őt. Ti azonban megtagadtátok a Szentet és Igazat, s azt kívántátok, hogy a gyilkost adják nektek ajándékul az élet szerzőjét pedig megöltétek, de Isten feltámasztotta őt halottaiból. Ennek mi tanúi vagyunk. Tudom azonban, testvérek, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint ahogy a ti elöljáróitok is. Isten azonban ily módon teljesítette, amit minden prófétájának ajka által előre hirdetett, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog. Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröljék bűneiteket.

Zs 4

A karvezetőnek. Hárfára. Dávid zsoltára. Meghallgatott igazságom Istene, amikor segítségül hívtam. Szorongatásomban tágas teret adtál nekem. Könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat! Emberek fiai, meddig lesz nehéz a szívetek? Miért szerettek hiábavalóságot, hajszoltok hazugságot? Tudjátok meg: az Úr csodát művel szentjével, meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok. Bár haragudtok, ne vétkezzetek, rejtsétek azt szívetekbe nyugvóhelyeiteken, és békéljetek meg. Áldozzatok igaz áldozatokat és bizalmatokat az Úrba vessétek. Sokan mondják: ,,Ki mutat jót nekünk?'' Ragyogtasd ránk jelként arcod fényességét, Uram! Több örömöt öntöttél szívembe, mint amikor a búza és a bor bőven terem. Éppen azért békében alszom és megnyugszom, mert te, Uram, különösen megerősítettél a reménységben engem.

1Jn 2,1-5a

Fiacskáim, ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki vétkezett is, van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az igaz. Ő az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is. Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk parancsait. Aki azt mondja: ,,Ismerem őt'', de parancsait nem tartja meg, az hazug, és nincs benne igazság. Aki azonban megtartja az ő igéjét, abban Isten szeretete valóban tökéletes, és ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk.

Lk 24,35-48

Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor. Amíg ezekről beszéltek, Jézus maga állt meg közöttük, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő megkérdezte tőlük: ,,Miért rémültetek meg, és miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.'' Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát. Mivel örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak, azt mondta nekik: ,,Van itt valami ennivalótok?'' Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette, és a szemük láttára evett belőle. Azután így szólt hozzájuk: ,,Ezek azok az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.'' Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: ,,Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.