A bencés apátságokban ezeréves hagyományra tekint vissza a növények termesztése, melyek közül számban mindig is legjelentősebbek a gyógynövények voltak. Ezek felhasználása alapvetően két módon történt, gyógyászati és kozmetikai célra. A Pannonhalmi Apátságban fellelhető írások és receptúrák alapján a gyógyászati célú felhasználás komoly sikerre tekinthet vissza az elmúlt évekre, köszönhetően a — talán legismertebb pannonhalmi terméknek --gyógytea családnak.
Azt talán kevesebben tudják, hogy a kozmetikai célú felhasználásnak is komoly, több száz éves írásos emlékei lelhetők fel Pannonhalmán, ahol receptúrákkal rendelkezünk szappanokról és különféle krémekről.
Ezen hagyományok alapján került megalkotásra a Pannonhalmi szappan család, mely ez év júniusától vásárolható meg az Apátság ajándékboltjaiban.
A termékek kialakításakor különös tekintettel voltunk arra, hogy hagyományos "kolostor növények" képezzék a szappanok alapját, illetve elengedhetetlen volt, hogy az összetétel minden mai követelménynek eleget tegyen.
Mindezeknek megfelelően került "megalkotásra" a család első három tagja, mely mindegyike tradicionális receptek alapján, tiszta növényi olajak felhasználásával, tartósítószer nélkül, kézzel készültek
Levendula-zsálya
Különböző vizsgálatok igazolták a levendula virágainak gyógyhatását alvászavarokban, idegességben, nyugtalan hangulatokban. Fürdővízhez adva keringési zavarokban használják.
A zsálya pedig többek között a verejték mirigyekre gyakorol jótékony hatást, emellett hatékony sebgyógyító és vérzés csillapító is.
Rózsa-jázmin
Rózsaolaj elsődlegesen a kellemes illatáért közkedvelt szer a kozmetikában, de kevesen tudják, hogy külsőleg fájdalom csillapításra használták könnyű sérüléseknél illetve láz esetén pedig hűsítésre.
Méz-citromfű
A méz — közismeret gyógyhatása mellett — antibakteriális hatású, valamint a szerves savaknak köszönhetően segíti a vágások, horzsolások és égések begyógyulását. Citromfű jótékony hatását pedig igazolták ideges eredetű álmatlanság ellen, nyugtató hatása miatt fürdőolajként használták, de komoly szerepe van a depresszió oldásában.