Krónika
   
<< vissza

PANNÓNIA SZŐLŐSKERTJE --Monostori szőlő- és borkultúra Pannonhalmán
Időszaki kiállítás a Pannonhalmi Bencés Főapátságban
2004. március 21. - november 11.

A bencések a középkorban templomuk, monostoruk felépítésével egyidőben újjáélesztették a rómaiak által létrehozott szőlő- és borkultúrát.
Szent István király kiváltságleveléből tudjuk, hogy az első szőlőtövek már az apátság alapítását követő években megjelentek a Pannonhalma környéki dombokon, és évszázadokon keresztül magas színvonalú szőlőművelés folyt itt.
Az 1945 utáni államosítással megszakadt hagyomány 2003 őszétől, az új pincészet és borház átadásával éledt újjá.

Kiállításunk a fennmaradt írásos és tárgyi emlékek alapján Szent Márton monostorának szőlészeti és borászati hagyományába kínál bepillantást.

A kiállítás 2004. december 11. és 2005. február 27. között megtekinthető volt a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban is (Budapest Városliget, Vajdahunyadvár).

PARADISUM PLANTAVIT— 2001-ben rendezett időszaki kiállításunk, "Bencés monostorok a középkori Magyarországon" katalógusának anyagát megtalálja itt.






HORTUS PANNONIAE

Pannónia kertjei, Monostori szőlő- és gyógynövénykultúra Pannonhalmán címmel időszaki kiállítás rendezett a Pannonhalmi Főapátság a Tynieci Bencés Apátságban (Lengyelország)
2005. október 14-től november 20-ig. (plakát)




SZENT HELYEK A TÉRKÉPEKEN
Térképtörténeti kiállítás a Pannonhalmi Főapátság és bécsi Schottenstift anyagából
Pannonhalma, 2005 április 5-től november 11-ig

a kiállítást 2005. április 5-én 11.30 órakor megnyitja:
Dr. Barna Gábor tanszékvezető egyetemi tanár (JATE, Néprajz Tanszék)

A Pannonhalmi Bencés Főapátság kiállítótermében különleges térképkiállítást tekinthet meg a látogató: szellemi zarándokútra hívjuk, térbeli és időbeli utazásra régi térképeken.A térképi ábrázolás sajátossága a képszerűség, amely a konkrét és absztrakt, a megtapasztalt, átélt és a tisztán elméleti között valahol félúton álló világi, profán ábrázolást valamiképpen alkalmassá teszi a szakrális tér ábrázolására: mind a szent helyek bemutatására, mind pedig a földrajzi ismeretek modellezésére.A térkép — a szent helyekhez hasonlóan — világok találkozása. Ezért alkalmas arra, hogy segítségével világok, terek és idők, emberek és világnézetek között kezdjünk egymás és saját magunk jobb megértését segítő párbeszédet.A szigorú értelemben vett térképanyag a pannonhalmi gyűjteményben viszonylag szerény, a néhány ezer nyomtatott és néhány száz kéziratos lap túlnyomó része pedig a XIX- XX. századból származik. A kiállításunkon bemutatott anyag nagyobb részét éppen ezért a korábbi évszázadokban nyomtatott könyvekben megőrzött térképek és metszetek alkotják. Ezt egészíti ki a bécsi bencés apátságból (Schottenstift) kölcsönzött anyag . A bécsi Schottenstift gyűjteményéből ugyanis nem hiányoznak a régi és ritka térképek: mintegy hatezer lap származik 1815 előttről, ezeket azonban itt is többnyire atlaszokba, könyvekbe kötve találjuk.
Szellemi zarándokútján és kiállításunk végigjárásával az ide érkező felkeresi a régi térképeken megjelenő szent helyeket. A bemutatott térképeket egyetlen, valóságos és jelképesen is felfogható útvonal állomásaiként tekintheti meg a látogató. Az útvonal azonban nem egyenes, hanem a kiállítótérben kanyarogva, a térben és időben való összes utazáshoz hasonlóan, mindenki számára egyéni választásaitól függően alakul. Az anyag elrendezésével nem irányítani, csak segíteni szeretnénk a benne való tájékozódást. A pannonhalmi kiállítás térképei tehát öt témacsoportba rendezve egy képzeletbeli utazás folyamatává áll össze.

I. Ég és Föld: a teremtett világ
II. A Szentföld, Jeruzsálem
III. Európa és Magyarország
IV. Bencések és az Egyház
V. Utak a Világban

koncepció és rendezés:
Dr. Török Zsolt (a földrajztudomány kandidátusa, egyetemi docens, ELTE)

installáció:
Héjjas Pál

grafikai tervezés és kivitelezés:
AD Reklámstúdió
Térképtémák






REGULA OCULORUM
Fotográfiák bencés szerzetesek hagyatékából
Pannonhalmi Főapátság 2006. március 21 - november 11.

Regula oculorum című kiállításunk a Pannonhalmi Főapátság közel százezer felvételt őrző fotótárából válogat. A gyűjtemény szerzetesi hagyatékok megőrzését tűzte ki célul. Ennek alapján a hagyatékozó személyéhez kötődnek az egészen különböző forrásokból származó fényképek (családi emlékek, hitéleti munkásság, utazások, személyes érdeklődés, saját fotós tevékenység). A fotóarchívum szolgálta már az oktatást, lehetőséget adott néhány jelentős fotografáló szerzetes — Palatin Gergely, Rados Tamás, Vass Alberik — tevékenységének bemutatására. Azonban ez az első alkalom, hogy nagyobbrészt az anonim fotográfiák közül válogattunk. A képek segítségével bepillanthatunk a szerzetesi élet mikrokozmoszába és láthatjuk, hogy létezett egy sajátos bencés látásmód: a szem regulája.





Tér és imádság
Az ima helye az ezredfordulón a zsidó, keresztény és iszlám vallásban
Pannonhalmi Főapátság 2007. március 21.- 2007. november 11.

A Világörökség részét képező Pannonhalmi Főapátság évről-évre rendez időszakos kiállításokat, amelyeket az apátságot bemutató vezetés utolsó állomásaként láthatnak az ideérkezők. A tárlatvezető bevezeti a kiállításokat, de a turisták és vendégek a saját ritmusukban nézhetik meg az anyagot. Kiállításaink, amelyeket évente közel százezer ember lát, minden évben március 21-én (Szent Benedek ünnepén) nyílnak és november 11-én (Szent Márton ünnepén) zárnak.

[2005-ben a bécsi Schottenstifttel egy közös térképészeti anyagot állítottunk ki Szent helyek a térképeken (Sacred Places on Maps) címmel, amelynek katalógusába a világ talán legjelentősebb térképtörténészei (Catherine Delano-Smith, Alessandro Scafi, Paul D. A. Harvey, Ron E. Hassner, Török Zsolt) írtak. 2006-ban a Pannonhalmi Főapátság rendkívül értékes, ezidáig szinte publikálatlan fotóarchivumából készült egy tematikus válogatás Regula oculorum címmel.]

2007-ben lényegében a 2005-ös --"a tér és hivő ember viszonyát" vizsgáló — tematikát szeretnénk folytatni úgy, hogy a földrajzi tér helyett az építészeti teret vizsgáljuk; a történeti megközelítés helyett a kortárs építészet egy-egy jelentős alkotását helyezzük a középpontba (történeti kontextusából természetesen nem kiszakítva), a keresztény szempontok mellett pedig megpróbálunk betekintést nyújtani mind a zsidó, mind pedig a muszlim imádság építészeti teret formáló hatásába.

Mindhárom vallás kortárs építészetét egy-egy épület és egy-egy építész képviseli. Az épületek fotókon, tervrajzokon, maketteken jelennek meg, amelyet "lábjegyzetként" egészít ki az a történeti hagyomány, amelyben értelmezendők. Törekvésünk azonban, hogy ezt a látványt olyan szövegekkel és hanghatásokkal is kiegészítsük, melyek sokrétűbbé és elevenebbé teszik a befogadást, mint a puszta építészeti dokumentáció.

A felkért építészek:
John Pawson: Novy Dvur, ciszterci apátság keresztény
Zlatko Ugljen: Sherefudin Fehér mecsetje, Visoko iszlám
Wandel Hoefer Lorch + Hirsch: Drezda, új zsinagóga zsidó



A kiállítás az NKA támogatásával került megrendezésre.





Az ikontól az installációig
Pannonhalmi Főapátság
2008. április 4. - 2008. november 11.

Sok szempontból hosszú az út az ikontól az installációig, a művészet pedig — bár nyelve állandóan változik — a keresés szenvedélyességében mégis ugyanaz marad. A Pannonhalmi Főapátság ez évi időszakos kiállításán az apátsági gyűjtemény tizenhárom régi képe folytat párbeszédet kortárs alkotásokkal. Egy-egy régi műhöz általában több új is tartozik. A kiállítás időíve szigorú értelemben a 15. századtólnapjainkig feszül, bár a bemutatott 17-18. századi ikonok nyelve ennél minden bizonnyal jóval archaikusabb. A kortárs művek többsége az elmúlt években született. A tizenhárom régi mű köré szövődő beszélgetés a szakralitás témáját szólaltatja meg, de szándéka szerint — valamiféle közös, új jelentés irányában — mégis túllép "régi" és "új", "Kelet" és "Nyugat" kapcsolatának könnyen kínálkozó sémáin.

Az új jelentés létrejöttét bizonyára nagymértékben segíti, hogy a válogatás már a régi alkotások esetében is átértelmezi a szakralitás fogalmát. Közösséget pedig az teremthet, hogy a művészet — ugyanúgy, mint a próféták, a misztikusok, a nagy spirituális tanítók, és persze maga Jézus is — elsősorban a jól ismertként felfogott valósághoz fűződő viszonyunkra kérdez, s olyan új szempontokat vezet be, amelyeket idáig nem tudtunk, vagy nem akartunk figyelembe venni.

A kiállításon szereplő kortárs alkotók:
Érmezei Zoltán, Baglyas Erika, Philippe Brame, Chilf Mária, Duliskovich Bázil, Eperjesi Ágnes, Győrffy László, Hajdú Kinga, Huszár Andrea, Imre Mariann, Kósa János, Lovas Ilona, Mátrai Erik, Moizer Zsuzsa, Vékás Magdolna, Vojnich Erzsébet

A kiállítás külön (az apátsági látogatástól függetlenül) is látogatható.


A kiállítás az NKA támogatásával jött létre.
Az NKA számára készített szakmai beszámoló elolvasható itt .




Barokk--idő
Időszaki kiállítás a Pannonhalmi Főapátságban

kurátorok: Schmal Dániel, Terdik Szilveszter
2009. március 21. - 2009. november 11.


A "Barokk-idő" című kiállítás az időfogalom barokk kori változását követi nyomon a tárgyi emlékek (órák, óra-ábrázolások) bemutatásával, ezzel együtt pedig betekintést ad a vallási, filozófiai kontextus megváltozásába.

A kiállítás középpontjába az órát állítjuk, így a korszak egyik leggazdagabb szimbóluma köré szervezhető a bemutatott anyag. A kronométer, amely a mechanika törvényeivel összhangban egyenletesen méri az idő múlását, prototípusa minden önmozgató gépezetnek, automatának.

Az óra ugyanakkor nemcsak precízen működő gép, hanem — és innen ered szimbolikus gazdagsága — a számunkra adott idő múlására is figyelmeztet, így elszakíthatatlan kapcsolatban áll mindennapi időérzékelésünkkel, valamint (memento moriként) az elmúlás perspektívájával. Olyan szimbólumról van tehát szó, amely összetett vallási és morális jelentéseket mozgósít. A kiállítás — a mérés ideje mellett — külön figyelmet szentel a mindennapi tapasztalás, a szenvedés és az eszkaton idejének.

A kiállításhoz katalógus készült (Schmal Dániel, Prékopa Ágnes és Szilárdfy Zoltán tanulmányával), amely az ajándékboltban és a Bencés Kiadó boltjaiban megvásárolható (1650 Ft-ért)



A kiállítást az NKA, az UniCredit és a UNIQA támogatta.
Az NKA részére készült szakmai beszámoló elolvasható itt .



A weboldalon található fotók készítői | © Pannonhalmi Főapátság